Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy házasság történetei

Este-éjjel

Este 9 től egy nagyon finom lovaglásban volt részem, már tudott térdelni. Közben jelezte nem nagyon tudja már visszatartani. mondtam ne is tegye. Gyors menet fél óra. Éjjel ha már összekifliztünk, gondoltam úgy sem alszik. Kis matatás után beraktam és még egy gyors menet szinte félálomban, én sem tartottam vissza. Szép este volt. 

Fájt a térde

Fájt a térde, már délután járni is alig bírt. De azt mondta ha én dolgozom szétteszi nekem, mert térdelni azt nem tud. Szerintem egy nagyot szeretkeztünk lassan finoman majd a végén nagy döngetés közben elélvezett ő. Én nem. Egy óra múlva egy finom szopással kedveskedett kedvesem. Ez most két menet vagy egy kérdeztem? Azt mondta ezek a mi szabályaink, ahogy akarom úgy alakítom. Akkor 2 :)

Ismét hétvége

Szombat este a szobában vártam, majd ráírtam, nem akar e bejönni mutatnék valamit. Azt mondta ha az az álló farkam akkor jön. Az volt. Jött. Dugás, élvezés rajtam, utána tévészünet majd egy óra múlva dugás élvezek benne. Vasárnap este meghitt tévézés a film közben végig cirógatta a mellkasom, majd a film végén bementünk a szobánkba, és a farkam kezdte cirógatni majd szopni. Mondtam bedobnék egy fél bogyót szerinte meg nem kellet. Neki volt igaza. Élvezés rajtam ismét. Szerettem ezt a hétvégét.

Rozé...

A nehéz napok közben 2 szer is megkívánta a farkam. De örültem neki. Szerdán vendégségben aludtunk jó messze az otthonunktól. Délután a ház asszonyát ünnepelték mert szülinapos volt. mi addig az emeleti szobánkban pihentünk. De addig matattam a puncija körül amíg meg nem kívánta a dugást. Gyors menet volt, nem is voltam túl acélos, de izgalmas volt. Utána lementünk mi is ünnepelni. Szép hét eleje volt.

Betegségek után

Hosszú szünet,de oka egy kis gomba, meg egy alapos megfázás. Tegnap már nem lehetett tovább halasztani este nagyon kellett a teste. Én tekintettel a bennem lévő maradék betegségre kevéssé voltam tevékeny. De  ő szépen élvezett rajtam. Pedig jeleztem, hogy szívesen csinálnám hátulról is. Az évezése után felkínálta magát, kérdeztem nem kellemetlen-e puncijának, azt mondta ne foglalkozzak vele csináljam. Nem kicsit élveztem. Hajnalban nem tudott aludni. Kis tévézés után simizni kezdtem a hátát, majd máshol is, Kérdeztem kívánja e nem válaszolt csak megfogta a farkam. Ezt igen válasznak vettem. Kézzel csúcsra röptettem. Mondta örülhetnek zenészbarátaim, egy ilyen jó kezű gitárosnak. Mondtam jobb kezes vagyok képzelje el azzal mire lennék képes ha a bal is ilyen jó. :), Utána kielégített engem is ami meglepett engem is .

Este-reggel

Este én voltam a kedvezményezett, pedig nem is számítottam rá mégis kaptam egy fantasztikus szopást elalvás előtt. Reggel, vagyis inkább hajnalban pedig ő jött. A 4 órai wc-körök után, bepucsítva hozzám bújt.Imádom ahogy a fenekét az ölembe nyomja. Gondolkodtam kicsit, majd a kezem kérdően elindult a puncija felé. Mivel tiltakozást nem tapasztaltam, kis matatás után gondoltam vissza adom az esti kényeztetést. Visszaadtam. Ez volt a sokadik szép hétvége kezdés. Utána kérdeztem kívánta e a kezem. Abban maradtunk hogy inkább igen mint nem :)

Álom

Álomszerű éjjel. Arra kelek, hogy valaki a farkam után tapogatódzik éjjel 2 körül. nehezen ébredt, amíg hatni kezdett a bogyó gondoltam egy kis nyelvelés jól esne. nem akartam , hogy elélvezzen ezért óvatos voltam. Egyszer csak egy vágytól remegő hang szólt fentről: Hatot már a bogyó? Hatott. Végre én voltam felül amikor elélvezett. Nem tartott sokáig :). Mondta, hogy jól volt előkészítve a projekt. utána hátulról dugva én is elélveztem. majd 5 ig nem aludtam. megérte. Főleg a reggeli üzi: "Nagyon szupi volt"'

Biztos...

Biztos így volt megírva a tegnapi? Tudtam fáradt a kedves, én is inkább aludtam volna. De amikor bevettem a fél bogyót már nem volt visszaút. Még kint ébren a gyerekek és már dugtunk a paplan alatt. Majd amikor bejött az egyik, hát fura volt így beszélgetni vele. Oda is lett a libidóm. De amikor lefeküdtek folytattuk. Nekem jó volt ,de szerintem a kedves nem élvezte, bár a végén azt mondta jól megdugtam ami igaz is. 700 Ft ennyi jár. :)

süti beállítások módosítása